Kép 1 helye



Kőszegi Gabriella

mérlegképes könyvelő honlapja

Ez a honlap azért jött létre, hogy az érdeklődők számára bemutassam vállalkozásomat, a meglévő ügyfeleknek pedig információval szolgáljon munkájuk során.

Bemutatkozó oldal


Rólam

1990 óta könyvelek. Az első munkahelyeimen megszereztem a gyakorlati ismereteket, de hamar beláttam, hogy magam is vállalkozó típus vagyok, ezért 1995-ben, mindössze 24 évesen, a mérlegképes könyvelői végzettség megszerzése után elindítottam saját vállakozásomat. Azóta vállalom Kft-k, Bt-k teljes körű könyvelését, bérszámfejtését, NAV és TB ügyeinek intézését.

A Pénzügy minisztérium mérlegképes regisztrációjával rendelkezem.

Büszke vagyok rá, hogy ügyfeleim nagy része 20 éve bízik szakmai tudásomban és vállalkozása számviteli és adózási dolgait rám bízza. Sikerként élem meg, hogy mindkét kislányom születésekor zökkenőmentesen tudtam folytatni munkámat. Szerencsés vagyok, mert fiatalon megtaláltam hivatásom és azzal foglalkozom, amit szeretek.

A könyvelés egy bizalmi munka. Remélem Ön is bizalmat szavaz nekem. Szívesen találkozom Önnel, hogy megismerjük egymást és meghallgassam vállalkozása történetét. Bízom benne, hogy Ön is azok között lesz, akiknek munkámmal segíthetek.




csik helye